Volt egyszer (az üveghegyen túl) egy film, amit még nem láttam sosem. Csak valaha, az ősidőkben, amikor még ilyesmi gyakorta fellelhető volt a háztartásokban; a tévéújságban olvastam az ajánlóját. Úgy 12-13 évesen talán. Nem szenteltem neki túl nagy figyelmet, csak egyszerűen elolvastam, gondolom tetszett a kép, ami hozzá volt, vagy már nem is tudom. Fura egy memóriám van, több, mint tíz évvel később is eszembe jutnak a számomra akkor teljesen érdektelen dolgok, bezzeg vizsgán olyan üres az agyam, mint az államkassza.
Szóval, eszembe jutott úgy egy hónapja ennek a filmnek az ajánlója, amit kiskamaszként olvastam, de ellentétben az akkori önmagammal, most már nagyon is érdekesnek találtam. Egyetlen fontos adat hiányzott az emlékeim közül: a film címe. Így kissé bajos a dolog, mert hiába próbáltam mindenféle módon rákeresni a filmre, nem találtam.
Aztán eljött a mai nap, ami eleve jól indult, mert végre be tudtam lépni egy általam igen nagy becsben tartott oldalra, és az adatbázisban keresgéltem kulcsszó alapján ezt-azt, amivel így vizsgaidőszakban agyonüthetném az időt, és egyszer csak hoppá, ismerős filmcímre lettem figyelmes. A címe: Isten nagy, én kicsi vagyok. Na mondom, ejj ejj, de ismerősen hangzik, hát ez csak nem az? Gyorsan kikattint, leírás elolvas, és de, ez bizony az a film! Fogalmam sincs, hogy milyen lesz, még éppen jön lefelé, de nagyon kíváncsi vagyok. Hát ennyit arról, hogy én este szociálpszichológiát fogok tanulni. Na jó, azért azt mégis csak kéne... Mily kár, hogy ezzel egyidőben a Mafia II-t is elkezdtem leszedni, ennek csúfos vége lesz.
De ne térjünk el a tárgytól. Eme szerencsés rátalálásról jutott eszembe, hogy érdekes lenne számba venni, hány filmet is láttam eddig, és ezek közül melyek voltak azok, amikre azt mondtam, hogy "nahát, ezt megérte megnézni", vagy "ez annyira tetszett, hogy többször is megnézem", avagy "ezt soha többet nem akarom látni, és vessük máglyára mindazokat, akik részt vállaltak a létrejöttében". Híres vagyok arról, hogy bármi ilyen ötlet bevillanásakor megrohamozom a papírboltot, és veszek egy A4-es, franciakockás spirálfüzetet, kinevezem ilyen-olyan katalógusnak, "iktató füzetnek", jegyzéknek, vagy hasonlónak, és elkezdek veszettül firkálni bele. De arról is híres vagyok, hogy dolgom végezetlenül eltűntetem ezeket a füzeteimet, így aztán sosem fejeződik be, amit elkezdtem. Ezért gondoltam arra, hogy ezt itt, helyben is lehetne, a laptopot csak nem fogom elvarázsolni sehova, a blog.hu címét meg tán csak nem felejtem el. Problematikus viszont, hogy ebben a formában, hogy nem csak magamnak írom le, hanem akár más is láthatja, illene a filmek címe mellé valamit odabiggyeszteni arról is, hogy mi történik benne, és hogy mit gondolok róla. Csak éppen nem születtem filmkritikusnak, és hiába húztam két félévet kommunikáció- és médiatudomány szakon, újságíró sem vagyok. Ha én egy filmet megpróbálok pár mondatban ismertetni, annak a végeredménye nem lesz rövidebb, mint maga a film. Valahogy nem vagyok képes kivonatolni, egyszerűen leírni egy több órás cselekményt. Arról már nem is beszélve, hogy abban az esetben, ha egy számomra nagy jelentőséggel bíró filmről akarnék írni, hát meg se mernék próbálkozni egy rövid összefoglalással, mert úgy érezném, mintha bármely vallás szent könyvét próbálnám "rövidített változatba" átültetni, ami ugye elég profán dolog lenne.
Ezért úgy döntöttem, megmaradok egyelőre a kockás papírra vezetett listánál, csak hogy egyáltalán lássam, milyen filmekkel is volt már eddig dolgom, webes megjelenítés esetén meg jó szolgálatot tehet az IMDB vagy a filmkatalogus.hu rövid leírásának felhasználása, véleményem viszont úgyis van mindenről, úgyhogy abban nem szorulok segítségre.
Szóval a napokban várható egy hosszabb lélegzetvételű filmes listának az első része (talán az utolsó is, magamat ismerve), bár idővel eléggé csehül állok, de írni azért mindig tudok, ha kell, ha nem. Igaz, itt kicsit többről van szó, mint amit most csinálok, hogy csak leülök, és az ujjaim automatikus mozgása által valami félig értelmes textust próbálok létrehozni, de egye fene, megpróbálkozom vele. Végül is nekem édes mindegy, hogy mit nem olvas tőlem senki, hiszen ahogy látom, olvasóm ezidáig így sincs, aztán meg úgy se lesz. Bővel kielégít, ha magamnak írhatok, abban a tudatban, hogy akár más is olvashatná, esetleg egyszer még fogja is, ha a gugli kidobja valamire találatnak, és még ha nem is adom meg a választ a kérdésére, de lesz olyan ráérős, mint én szoktam lenni, és esetleg elolvas egy egész postot.
